A vállalkozások számára is bemutattuk az Európai Hulladékcsökkentési Hét célját és magyarországi programsorozatát

2009 óta minden év novemberének utolsó hete Európa-szerte a hulladékcsökkentés jegyében telik. Idén november utolsó hetében, november 21-29. között eljön az ideje annak, hogy kisöpörjük a szemetet a szőnyeg alól, és láthatóvá tegyük a láthatatlant, hogy a rejtett zugok is megtisztuljanak: sor kerül idén is az Európai Hulladékcsökkentési Hétre.

Idén az Európai Hulladékcsökkentési Hét központi témája a láthatatlan hulladék, vagyis a gyártási folyamat során keletkező hulladék. A vállalkozások számára ismert a termelési hulladék fogalma, amely a gyártási tevékenység, az anyag-átalakítási műveletek természetes velejárója.

Kérdés, hogyan tudjuk mennyiségüket minimalizálni, illetve keletkezésüket követően milyen újszerű, innovatív, kreatív módon tudjuk kezelni, milyen lesz az utóéletük. Éppen ezért ma arra kértük Parragh László elnök úrral a vállalkozásokat, hogy amennyiben ezzel kapcsolatban rendelkeznek újszerű megoldásokkal, feltétlenül regisztráljanak a Hulladékcsökkentési Hétre!

Fontos hangsúlyozni, hogy nem csak a láthatatlan hulladékkal kapcsolatos eseményekkel, hanem bármilyen hulladékcsökkentési ötlettel, akcióval lehet regisztrálni, határt ennek csak a vállalkozások és  munkatársainak fantáziája szabhat.

A regisztrációs időszak végéig, november 13-ig várjuk az olyan vállalkozások jelentkezését, akik programjavaslataikkal, akcióterveikkel az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében be szeretnék mutatni, hogy vállalkozási tevékenységük, termelési folyamataik megszervezése során hogyan figyelnek a környezettudatosságra, a környezeti nevelésre, a pazarlás mellőzésére, a hulladék mennyiségének csökkentésére, újrahasznosítására, újrahasználatára.

Amennyiben megvalósítandó ötletük van, kérjük, regisztráljanak a hivatalos honlapon: www.hulladekcsokkentesihet2020.hu, illetve a https://ewwr.eu oldalon! 

A honlapokon további hasznos információkat, ötleteket is találnak.

Dr. Boros Anita az ágazatért felelős államtitkár elmondta, hogy emellett decemberben kiválasztjuk a szakmailag legjobbnak ítélt hazai akcióötleteket, de a díjak is a hulladék körül forognak majd! Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázatot hirdet azok számára, akik szeretnének részt venni a hazai díjak megálmodásában, elkészítésében valamilyen feleslegessé vált, kidobásra ítélt dolog, eszköz, tárgy, alkotórész felhasználásával. 

Részletek itt:

A vállalkozások számára is bemutatkozik az Európai Hulladékcsökkentési Hét célját és magyarországi programsorozata

November 13-ig várjuk az olyan vállalkozások jelentkezését, akik programjavaslataikkal, akcióterveikkel az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében be szeretnék mutatni, hogy vállalkozási tevékenységük, termelési folyamataik megszervezése során hogyan figyelnek a környezettudatosságra, a környezeti nevelésre, a pazarlás mellőzésére, a hulladék mennyiségének csökkentésére, újrahasznosítására, újrahasználatára.

Közzétette: Hulladékcsökkentési Hét – 2020. október 22., csütörtök

Slider